A bibliai, ószövetségi és Izrael népének története tanulság számunkra. Ezekből tanulhatunk és megérthetjük a mi időnkre vonatkoztatva, az újszövetségi elhivatásunkban, szellemi módon megértve Isten munkáját a mi életünkben.
Ábrahám elhívatása szellemi volt, a törvény szellemi volt, de mivel Izráel népe és annak vezetői elhagyták Isten, így marad csak Izrael történelme, vagyis a nemzetségi leszármazás és kőbe vésett vagy papírra írt törvény, minden szellemi tartalom nélkül.
A Szent Szellem viszont meg tudja eleveníteni számunkra mindezeket és élővé tenni úgy a törvényt, mint Isten Izraellel végzett munkáját.
Mivel az elhivatás és a törvény szellemi, így tanulhatunk belőle anélkül, hogy törvényeket és parancsolatokat alkotnánk, aminek megtartása által várnánk az üdvösséget.
Jézus eljövetele a Szellem által történt, így újszövetségi elhívásunk szellemi és nem testi, és mivel Jézusnak nem volt nemzetsége, hiszen a Szent Szellemtől született, így nem csak zsidóké, hanem minden emberé a földön.
Az ószövetségben Mózes volt a közbenjáró Isten népe és Isten között, az újszövetségben pedig Jézus a közbenjárónk, vagyis a Szent Szellem, akit elküldött számunkra, hogy Istenhez vezessen, megváltson minket és isteni tökéletességre formáljon át.
Ezen a szellemi alapon össze tudjuk hasonlítani Mózest Jézussal, azzal a különbséggel, hogy míg Mózes a földi Izráelt mentette meg és földi örökséget adott nekik (bár tudjuk, hogy Isten adta nekik azt), ami múlandó és el is múlik, addig Jézus megváltása minden emberre elhat és mennyei örökségbe vezet be, amely örökké megmarad.
Mózes Isten választott embere volt Ábrahám nemzetségének megmentésére, akik rabszolgasorsra jutottak Egyiptomban. Mózes a Fáraó mellett nevelkedett és tanult és valószínű ő lett volna a következő fáraó, ha ott marad Egyiptomban. Isten ezzel is megpróbálta őt, hogy mit tart fontosabbnak, a földi királyságot és hatalmat, vagy az igazságot és Isten választott népét. Ismerjük, hogy Mózes inkább választotta az igazságot és Isten népével való együtt nyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét. (Zsidók 11,25.). Mózes indulata világossá vált a Fáraó házában, de Isten mégsem tudott ott szólni hozzá. Ki kellett vigye a pusztába és hosszú ideig úgy kellett élnie, mint egy egyszerű pásztorember, és ott vitte végbe benne azt a hatalmas megmunkálást a belsejében. Úgy van írva róla, hogy abban az időben ő volt a legszelídebb ember a földön.
Amikor a pusztában Isten elvégezte benne a munkát, vagyis a saját erejében erős emberből egy alázatos emberré vált, aki már nem bízott saját erejében, tudott Isten szemtől szembe szólni hozzá és elhívni Isten népe megmentésére.
Így lett Mózes közvetítő Isten és népe között és vezette ki Izrael népét Egyiptomból és vezette be az ígéret földjére, bár ő maga nem mehetett be, hanem Józsué és Káleb vezette be őket Kánaánba.
Jézus és szülei, amint Jézus megszületett, menekülniük kellett Egyiptomba, ahol Jézus egy ideig nevelkedett. Isten 30 éven keresztül dolgozott vele és erősítette meg elhívatásában, majd hívta el, hogy tanúbizonyságot tegyen Isten igazságáról, hirdesse az örök üdvösséget, Isten országát.
Mivel Jézus haláláig hű volt Istenhez, Isten megdicsőítette őt és lett üdvösség fejedelme, üdvözítő, egyedüli közvetítő Isten és ember között.
Mózes 2. könyve 24. részében Isten felhívta Mózest a Sinai hegyre, hogy ott átadja törvényét és parancsát, ami megtartása által megőrzi őket tisztaságban, szentségben és szabadságban és áldásul lesznek a föld összes népének.
Jézus is elküldte a Szent Szellemet, amely elvezet minden igazságra és követése által isteni természetre és örök életre.
Mózes 40 nap és 40 éjjel volt fenn a hegyen és a nép elvesztette kapcsolatát Istennel, de érezte, hogy szüksége van valamilyen istenre, ezért készített magának egyet.
Mózes 2. könyve 32. rész 1-6. versek.
„Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Égyiptom földéből kihozott.
És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, amelyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.
Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz.
És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, akik kihoztak téged Égyiptom földéről.
Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz!
Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.”
A mi időnkben Jézus elküldte a Szent Szellemet és ő a vezetőnk. Ő vezet és tanít minket minden nap. Ő elvezet a teljes igazságra, erőt ad és gyámolít, biztat. Ha elveszítjük a kapcsolatot vele, nincs erőnk és vezetőnk, nincs segítségünk, így nem tudunk a bűn felett győzni. Hamar térjünk meg újra hozzá, mert ha nem, akkor nagyon gyorsan oda jutunk, mint ahova Izrael népe jutott, vereséget szenvedtek és szét lettek szórva az egész világra.
Így van ez a mi időnkben is a legtöbb gyülekezetben. Elveszítették a kapcsolatot a Szent Szellemmel. Nem csak a nép, hanem az elöljárói is. Amikor az elöljárók észreveszik, hogy a nép elvadult és már nem szellemiek, nem intik őket arra, hogy térjenek meg, vegyék a Szent Szellemet és engedelmeskedjenek vezetésének, hanem kitalálnak valami látható istent, amit követni lehet.
Miért teszik ezt? Mivel már ők is elvesztették a kapcsolatot Jézussal a Szent Szellemmel, mivel félnek a néptől, mint Áron és Saul, hogy a nép eltiporja őket, hogy elveszítik elöljárói helyüket és az emberek tiszteletét.
Pénz gyűjtenek az emberektől misszióra, egyházi szervezetre, nagy épületekre, konferencia központokra, oktatásra és sok minden kitalálnak, hogy azt naggyá tegyék az emberek előtt és mint egy bálványt tiszteljék és hódoljanak neki. Sőt maguk az elöljárók is „vezetővé” nevezik ki magukat és tiszteletet követelnek maguknak, és közbenjáróként tetszelegnek. Lesz egy látható, megfogható dolog, így az emberek megelégednek, hiszen nem szükséges a Szent Szellem, aki vezeti őket, hanem már van valami, amihez tudnak ragaszkodni és amivel tudnak dicsekedni, vagy valaki, akit tudnak bálványozni.
Amikor Mózes lejött a hegyről, nagyon haragos lett, összetörte a bálványt, de a kőtáblát is. Isten el akarta pusztítani Izráel népét, de Mózes könyörgött, hogy ne tegye.
Isten is így tesz a mi időnkben. Mind ami magasztos ma az emberek szemében, az Isten előtt utálatos. A pénz, a hatalmaskodás, a nagyzolás, a földi dolgokkal való kérkedés, minden emberi dicsőség, ez mind utálatos Isten szemében. Jön és porrá zúz mindent és a szövetség tábláját is összetöri.
Ezt látjuk most a mi időnkben is. A gyülekezet és annak elöljárói elvesztik kapcsolatukat a fejjel, ezért hatalmas földi építkezésekbe, és hatalmas missziókba kezdenek. Ahogy szokták mondani, „nagyot álmodnak”. De elfelejtették Dávid 131. Zsoltárát: „Grádicsok éneke; Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után; Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem. Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!”
Máté 21,19-21. „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert ahol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.”
Nem vették ezt szívükbe, ezért eltávozott az Isten Szelleme tőlük és marad csak a mammon és a bálványozás, amit imádni tudnak. Így lesz a szellemi Jeruzsálemből földi Babilon.
Ezért amikor visszajön Jézus a felhőkben, vajon mit talál a földön bálványokat vagy hitet és igaz imádókat, akik Szellemben és igazságban imádják az Urat?
Minden nagy dolgot elpusztít, mindaz, amivel kérkedtek megég és nem marad belőle semmi.
Jelenések 21,1-5. „És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, akinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől. És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé. Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak. És hallék más szózatot a mennyből, amely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.”
Igen, szól az intés: „Fussatok ki belőle én népem!”.
Honnan fussunk ki? – A világból nem tudunk kifutni, de ki kell fussunk minden képmutatásból, minden lustaságból, minden megelégedettségből, minden látszat kereszténységből, minden pártoskodásból.
Miért kell kifutni belőle? – Mert Isten nincs ott, mert Krisztus nincs ott. Amikor Jézus visszajön, minden látszatot, minden mázt porrá zúz.
Még most lehetséges kifutni belőle. Ha Isten igazsága és tökéletessége után vágyakozunk, akkor megértjük a mai idők jeleit és kifutunk Babilonból és követjük Jézust a Szent Szellemet.
Zsidók 3,7. „Annakokáért amint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok”
Ma még van lehetőség a Szent Szellemre hallgatni. Ma még van lehetőség a szívünket megnyitni. Ma még van lehetőség megtérni.
Azt mondod: „Hova fussak?” – Ki a pusztába!
Kifutni az emberek feletti uralkodásból, az alázatoskodásból, ki a pártoskodásból, ki a nagyzolásból, a pénz kergetéséből. Ki a pusztába, hogy meghalljuk Jézus hangját, aki szól hozzánk és elvezet a teljes igazságra, és vezet a megszentelődés útján, a tökéletesség útján és megismerteti velünk Isten igazságát és tökéletességét, Krisztus testét és igaz közösségét.