Illés Mátyás mint baptista prédikátor nagyon aggódott a baptista egyházban uralkodó állapotok miatt. Mindig kereste, hogy miként lehetne felébreszteni a hívőket Krisztus követésére. Sok testvérrel levelezett és általában pozitív viszhangra talált náluk, mivel a legtöbb helyen hasonló állapotok uralkodtak. Hasznos újra olvasni ezeket az leveleket, mivel a problémák újra és újra jelentkeznek, így a mi időnkben is aktuális. A hívőknek fel kell ébredni és elhagyni a felekezeti vallásosságot és teljes szívből követni Krisztust. Itt olvashatod a levelelet:
Kedves F. testvérem az Úr Jézusban!
Hálát adok az Úrnak az újboli lehetőségért, hogy írhatok neked és válaszolhatok 3. hó 31.-i leveledre. Leveled vártam, érdekelt ugyanis a hatás, amelyet levelem kiváltott Nálad. Valóban nagyon merészen fejeztem ki magamat múlt levelemben, de azért mertem oly kényes kérdést oly bátran illetni, mert Rólad azt hallottam, hogy aggódsz maga a baptizmus sorsa felől is. Mivel, hogy már ennél a kérdésnél tartok, hadd fejezzem ki, hogy mit akartam azzal mondani, hogy „a baptizmus, mint lelki mozgalom lejátszotta egyháztörténelmi szerepét”. Ugyanis az egyháztörténelemre bizonyos távlatokból néztem. Szemem előtt volt Krisztus láthatatlan egyháza, amely gyakorlatilag különböző hívő felekezetekből tevődik össze. Úgy hiszem, hogy az Egyház az apostoli kortól napjainkig és tovább az elragadtatásig határozott fejlődési fokokon ment és megy keresztül. A Krisztus Gyülekezete fejlődésének célja a II. Kor. 11,2 Ef. 4,12.13. 5,26.27. versekben leírt állapot. Ezt a fokot Krisztus Egyháza még nem érte el. És addig nem jön el a Bárány menyegzője, míg az Ő felesége el nem készíti magát. Jel.19,7.8. Krisztus az Ő Egyháza fejlesztésében többször támasztott a történelem folyamán oly férfiakat és mozgalmakat, amelyek által Isten egy lépéssel, fokkal előbbrevitte Egyházának ügyét ezen a világon. A maguk idejében ezek a mozgalmak óriási szerepet töltöttek be az Egyház fejlődésében. De jöttek emberek, akik egy fejlődési fokot keretek közé zárták, megrögzítettek, később ellenségeivé válva a radikálisabb, progresszívabb irányzatoknak a keresztyénségben. Így nézve a dolgot a mai felekezetek az elsőtől az utolsóig az Egyház fejlődési lépcsőzeteinek maradványai, mint, akik a fejlődés egy fokán megálltak. Tehát, mondjuk, egy felekezet, amely létezése kezdetén az Egyház élén állt, idővel lemarad, sőt fékezője lesz a további haladásnak. Sajnos, nagyon sajnos, erre a sorsra jutott a baptizmus is. Mikor a baptizmust említem, nem gondolok a lokális gyülekezeteinkre, hanem a baptizmus teológiájára, amely annyira dogmatizált már, hogy a Lélek (Szellem) újabb kijelentéseinek nincs helye benne. Sajnos, leléptünk az alapelvünkről, miszerint a Biblia egyedüli dogmatikánk. Tehát ilyenformán játszotta le a baptizmus, mint mozgalom egyháztörténelmi (nem történelmi) szerepét. Hogy minden gyülekezetnek sőt minden egyes hívőnek küldetése van ebben a világban, környezetében az több mint biztos. Sajnos a küldetésünknek ilyen állapotban nem tudunk eleget tenni. Lehet, hogy a fent levezetett elmélethez lehetne hozzászólni, sőt vitatni is annak bizonyos tételeit, de gondolom, hogy ez bennünket semmi hasznosra nem vezetne el. Bennünket inkább a jelen gyakorlati valóság érdekel.
Nagyon egyezek azzal a mondásoddal, hogy a hívő életet ma mindennek kehet nevezni, csak krisztuskövetésnek nem. Szomorú valóság ez. Ugyanezt a gondolatot és már így is fejeztem ki: a legtöbb hívő üdvözülni szeretne, de Krisztusnak szolgálni nem akar. Az akarattal van itt a baj és ezen múlik odaadásunk. Az Úr Jézus azt mondta, hogy aki Őt követi vegye fel a keresztjét és úgy kövesse Őt. Sok hívőnek egészen téves felfogása van a keresztről, amikor az élet különböző nehézségeit (beleértve a betegségeket is) nevezik keresztnek. Mindenkinek meg van a maga keresztje – szokták mondani. Téves! Téves! Téves! Ez teher lehet, de a kereszt nem. A nehézségeket a legtöbb esetben nem bírjuk letenni és felvenni, de a keresztet igen. A keresztet csak az veszi fel és hordja, aki azt Krisztusért hordani akarja. Életünkben csak azok a nehézségek, szenvedések kereszt (lehet az esetleg betegség is) amelyek a Krisztusért, országáért vállalt lemondások következményeiként jelentkeznek. Az az én keresztem, amelyen óéletem, óemberem kívánságaival együtt kiszenved, meghal. Ó de nem szeretik a hívők ezt a keresztet; de rugdalóznak, küzdenek ellene. A kereszt ellenségeivé válnak, akik különben róla beszélnek. Az én számomra az utolsó időben mind kedvesebbé válik a kereszt, egyre jobban megbarátkozom vele lelkemben. Egyre jobban akarom az magamhoz szorítani. Arra akarok eljutni, amire Pál eljutott: „Nekem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nekem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.” (Gal.6,14.) A Krisztus keresztje és az én keresztem tulajdonképpen egy. Ha akaratilag vállalom, hogy Krisztussal az én óemberem megfeszíttetett, akkor Krisztus keresztje az én keresztemmé válik, és részesülök a Krisztus szenvedéseiben hasonlóvá lévén az Ő halálához (Fil.3,10.). Ez az orvosság minden bajra és problémára. Ahol meghalni nem akaró emberek akarnak hívőéletet élni, ott több baj van, mint áldás. Krisztus életében és az Isteni természetben csak oly mértékben részesülök, amilyen mértékben kész vagyok meghalni Krisztussal. Bár értené ezt meg minél több hívő és akarná ezt. Ez annak az „útnak” melyet múlt levelemben említettem a legesleg eleje. Ez nem új út, ez a régi út; a Krisztus által és sok hívő által megtaposott út. Aki ébredére vágyik, mindenekelőtt az ébredés nagy árával kell megismerkedjék; az ébredés ára pedig az „Én” halála. Az igaz hívő élet két halálból származik: Krisztus halálából és az „Én” halálából. Újból megismétlem a már leírt gondolatot: Jézussal eggyé lenni halálában!
Nagyon sok mindenről szerettem volna még ebben a levelemben írni, de már így is hosszúra nyúlt a levelem. Néhány nagy igazságot még fel kell ismerni az Írásból, amelyek az élő útnak alkotó részei. Adjon az Úr még lehetőséget a levélbeni, de a személyes találkozásra is. Az Úr áldása és békéje legyen Veled és szeretteiddel. A Krisztus szeretetében köszöntelek sz ottélő testvérekkel együtt.
Szolgatársad kegyelemből:
Illés Mátyás